Varázslatos dizájn asztalok: soha többé nem lesz unalmas az ebéd

Minden otthonnak és munkahelynek alapvető kiegészítője az asztal, mely mellett jelentős időt töltenek el az emberek. Alapvetően egy roppant unalmas bútorról van szó ami igazából csak praktikus de semmiképp sem a lakás éke, de mindez csak addig igaz míg azt az IKEA-ban vesszük.

Nemrégiben napvilágot látott egy képsorozat ami bemutatja, hogy milyen is ha egy fantáziadús művész áll neki újragondolni a dolgot, hogy aztán valamilyen meghökkentő megoldással rukkoljon elő. Persze sejthető, hogy az árcédula inkább egy kocsi árával vetekszik, de cserében garantált hogy ha vendégeket hívunk, akkor a csodájára járnak majd.

 

Az üvegfolyó – egyszerű uszadékfára hajazó fabetét, a közepén törésálló üveggel. Mintha egy repülő ablakából tekintenénk le a tájat átszelő folyóra.

varazslatos-kreativ-design-asztalok-01

 

Az óceán – azt az érzést kelti, hogy egy víz alatti világ mélységei mellett ülünk.

varazslatos-kreativ-design-asztalok-02

varazslatos-kreativ-design-asztalok-03

 

A kert – aki sosem akar eltávolodni a természettől annak nincs is jobb egy fűvel borított asztalnál. Persze hátulütője, hogy így már az ebédlőben is öntözni és vágni kell a gyepet.

varazslatos-kreativ-design-asztalok-04

 

Levél – falevélre emlékeztető mintázat, ami abban is segít, hogy ki hová üljön.

varazslatos-kreativ-design-asztalok-05

 

Hold – dohányzóasztal szerűség, egy kőgolyóval a közepén melynek a mintája hasonlít a kísérőbolygónk felszínére.

varazslatos-kreativ-design-asztalok-06

 

Egy minneapolisi designer, John Foster készítette ezt a különleges koktél asztalt, mely minden vendéget telefonja elővételére fog késztetni, amint belépnek a nappalijába. Eme egyedi asztalka remek fúziója az üveg és fény játékának. A kerek üveglap egy fordított üvegkristály piramisra épül.

varazslatos-kreativ-design-asztalok-07

varazslatos-kreativ-design-asztalok-08

 

A sziget – ismét egy tengeri hangulatot idéző alkotás. Mintha egy piciny szigetet látnánk a türkizkék víz közepén.

varazslatos-kreativ-design-asztalok-09

varazslatos-kreativ-design-asztalok-10

 

Szerény és kifinomult, egyértelműen kihívást jelenthet egy tehetséges asztalosnak ez a csodálatosan kidolgozott asztalka.

varazslatos-kreativ-design-asztalok-11

Forrás: www.t-nut.fr

 

És végül egy olyan alkotás, mely a föld mélyéből merít. Az ametiszt önmagában is magához vonzza a tekintetet, de asztallá alakítva egy üveglap mögött és mesterségesen korrodált lábakkal megtámasztva még inkább varázslatos.

varazslatos-kreativ-design-asztalok-12

Hirtelen milyen unalmasnak tűnik az íróasztalunk ugye?

Forrás: boredpanda.com

Oszd meg!
pinterest

Oldal ajánlása emailben

X
Értékeld te is:

Címkék: , , , ,

Mit gondolsz? Szólj hozzá te is!